2018 június

„A kutya szerint a világ” könyvtári tábor a kutyákról, a kutyákért A nyári szünet második hetében az idén is egy hétre vendégül láttuk az olvasni szerető, könyvtárat kedvelő iskolásokat a Városi Könyvtárban. A tábor 2018.06.25.-2018.06.29. között került megrendezésre. Mostani táborunk fő témája a kutya volt. Szó esett a kutyafajtákról, a megfelelő fajta kiválasztásáról, a helyes …

„A kutya szerint a világ” Read More »

Megátkozottak” – A sikeres történelmi regénysorozat újabb része Csikász Lajostól Az ünnepi könyvhét keretében újabb történelmi regényét mutatta be Csikász Lajos a Szarvasi Városi Könyvtárban 2018. június 14-én. Beszélgetőtársa, Szenes János is örömmel nyugtázta a regény megjelenését, hiszen maga is a történelmi regények szakértője. A beszélgetésükből kiderült, hogy az író tagja a 2013-ban megalakult Történelmi …

„Megátkozottak” – A sikeres történelmi regénysorozat újabb része Csikász Lajostól Read More »

Holden Rose: Az írásról Rendhagyó irodalom órán vehettek részt a megjelent érdeklődők, valamint meghívott középiskolás diákok 2018. június 13-án a szarvasi Városi Könyvtárban, ahol Kovács Attila – írói álnevén: Holden Rose -, rockzenészből lett ifjúsági regényíró tartott lendületes és gondolatébresztő előadást az olvasás fontosságáról, az írásról, és az ehhez kapcsolódó alkotómunkáról. Az író végig közvetlen, …

Holden Rose az írásról – 2018.06.13. Read More »

Szívmelengető állatmesék és humoros történetek Harencsár László tollából – 2018.06.11. Könyvbemutató került megrendezésre 2018. június 11-én a Szarvasi Városi Könyvtárban, ahol a megjelent vendégek betekintést nyerhettek Harencsár László új írásaiba. A szerző Brachna Irént, a Chován Kálmán Művészeti Iskola igazgatónőjét és Dr. Kutas Ferencet, a Szarvasi Krónika főszerkesztőjét, nyugalmazott középiskolai tanárt kérte fel két új …

Szívmelengető állatmesék és humoros történetek Harencsár László tollából – 2018.06.11. Read More »