Ahonnan az életet kaptam 2019-ben is folytatódik a Városi Könyvtárban Frankó Tünde kineziológus előadássorozata. Az újévben január 29-én került sor az első rendezvényre, amelynek címe: „Ahonnan az életet kaptam: Kapcsolatom a szüleimmel. Kinek a mintáját követem?” A téma fontosságát bizonyította a nagy létszámú hallgatóság. Most is, mint Tünde eddigi előadásain is, fontos tanácsokat, információkat kaptunk …
Hónap: 2019 január
Mátyás szerelmei Kiszely Tóth Anett történész, levéltáros, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság tagja különleges témát választott a január 25- én tartott előadásának tartalmául: „Mátyás király szerelmei. Egy legendás király magánélete.” Mint Baginé Tóth Erika a Városi Könyvtár vezetője bevezetőjében elmondta: több tényező is indokolta az előadás megvalósulását, hiszen kapcsolódott a napokban tartott Magyar Kultúra …
Internet Klub 2019.02.04-én és 11-én. Téma: Google Drive. Ismerkedés az Excel táblázatkezelővel. Tovább>>
Orosz Iván Orosz Iván, néhai szarvasi költő frissen megjelent verseskötetének bemutatójára invitált minden megjelent érdeklődőt fia, Orosz György nyugalmazott színházi rendező, Molitorisz Pál helytörténész, a Digitális Kalamáris könyvkiadó képviselője: Tatai László, valamint a szarvasi Városi Könyvtár vezetője: Baginé Tóth Erika. A december 17- én megrendezett találkozót bár kissé átrendezte a télies időjárás, majd az Orosz …
Fényképezőgéppel a csillagos égbolt alatt. Beszélgetés Bagi László asztrofotóssal. Tovább>>
Könyvajánló Matricás Laci és a múzeumi rablás Vadadi AdriennPozsonyi Pagony K.2018.A Most én olvasok!-sorozat elindításával a Pagony régi vágya teljesült: egyszisztematikusan felépített, pedagógusi szakértelemmel megtámogatott kortárs, magyar“olvasni tanulok”-sorozatot építünk.A Pagony legkiválóbb szerzői négy-négy könyvet írnak, négy különböző nehézségiszinten. A történetek lazán összefüggnek egymással, de természetesen önállóan isolvashatók. Vadadi Adrienn meséjében Matricás Laci, a híres rabló …
Vadadi Adrienn: Matricás Laci és a múzeumi rablásRead More »
Könyvajánló Beutaló : iránytű a magyar egészségügy labirintusához Kovácsy ZsomborAthenaeum K.2018.Kovácsy Zsombor ismeri az egészségügyet orvosként, jogászként és menedzsment-szakemberként – sőt néha vele is előfordul, hogy beteg lesz. Ebben a könyvben leginkább ez utóbbi nézőpontból igyekszik szemlélni a rendszert, hogy segítséget nyújtson mindenkinek, aki tájékozódni szeretne saját vagy hozzátartozója betegségéről, vagy csak általában érdekli a …
Könyvajánló A küzdelem könnyei Brigitte BardotKossuth K.2018.””Milyen emléket őriznek majd rólam? Az ördögi mambóra lejtett buja táncét? A szerencse folytán sztárrá lett párizsi lányét? Az idealistáét, aki úgy döntött, hogy élete hátralévő részét az állatok védelmének szenteli?Azért egyeztem bele, hogy elmesélem életem legintimebb részleteit, hogy kiadom ezt az utolsó könyvet, mert úgy éreztem, szükségem van …
Könyvajánló Dolgozó kutyák Laura GreavesGabo K.2018.Ismerjék meg Molly Pollyt, a diabétesz-jelző kutyát, akinek az a dolga, hogy a nap huszonnégy órájában őrködjék két kis gazdája egészsége fölött; Bailey-t, a sirályügyi igazgatóhelyettest, aki távol tartja a szemtelen madarakat az Ausztrál Tengerészeti Múzeum értékes, régi hajóitól; és Daisyt, a collie-keveréket, aki egy másik kutya állandó segítője. Ezek …