A textil világa az Országos Könyvtári Napokon is

2018. október 3- án újra közös alkotásra hívta Kisné Szalai Edina a szarvasi Városi Könyvtárban a textilmunkák kedvelőit. A nemrég indult szövéssel és hobby varrással foglalkozó kézműves klub, mely havonta várja az arra kíváncsi érdeklődőket, most rendhagyó módon a tervezett havi egy alkalom mellett az Országos Könyvtári Napok keretén belül is bemutatkozott.

A Városi Könyvtár „Lehetőségek az egész életen át tartó tanulásra a szarvasi Városi Könyvtárban” című pályázat programjainak egyike a „Textil világa” címmel indított foglalkozássorozat, amely a helyi közösségnek az önképzés lehetőségét jelenti.
 
A minden hónap második szerdáján megrendezésre kerülő találkozók klubszerű felépítése kötetlen- nem tanfolyam jellegű – módon igyekszik megismertetni, megkedveltetni az érdeklődőkkel a „textil világát”, melyben kiemelt helyet kap a szövés és a varrás. A tervezett tematika központjában a kevesebb, de fontos elméleti rész mellet a gyakorlati bemutatás és megvalósítás áll majd. Minden alkalommal közös alkotómunkára hívja a klub a megjelenteket, melynek a célja egymás inspirálásán túl egy kész produktum, egy textil dísz- vagy használati tárgy létrehozása, az ott biztosított alapanyagokból.
 
Ez az októberi délután is alkotómunkával telt: kézi varrással, gombával és krizantémmal dekorált asztali díszek készültek az ősz jegyében. Az egyszerűen elkészíthető, de látványos formák létrehozása mindenkinek sikerélményt szerzett. A jól sikerült alkotó tevékenység örömével, kész munkákkal a kézben köszöntek el a résztvevők, akiket várunk szeretettel a következő találkozón is!

Közzétéve: