Fafaragó tábor a Könyvtárban

Fafaragó foglalkozást tartottunk a Városi Könyvtárban Szarvason 2019.07.01 – 07.05 között. A foglalkozásokon 10 fő vett részt  a 9-10 éves korosztályból.

Alapanyagként csak természetes anyagokat használtunk. Különböző díszítési technikákkal ismerkedhettek meg a gyerekek, majd ezek elkészítését is kipróbálták.

Első munkájuk a saját névtáblájuk kifaragása volt. Készítettek vágódeszkát, melyet rozettafaragással, karcolással, ékrovással dísztettek. Faragtak virágkarót és fakanalat, melyet beégetéssel díszítettek. Ivópoharat szaruból készítettek s karcolással díszítettek. Lopótökből karcolással díszített kanalat, illetve  „Buzu-buzu” és bodzasíp játékokat készítettek a gyerekek. Az elkészített tárgyakat mindenki hazavihette.

A délelőtti komoly munka után az ebéd következett, majd egyik  délután megismerkedhettek a könyvtár 3D nyomtatójával, részt vehettek az origami és társasjáték foglalkozásokon. Másik nap ellátogattunk a Szlovák tájházba, természetesen a fagyizót is útba ejtettük. Sétáltunk a Kossuth utcán, ahol a szép faragott régi kapukat is megnéztük, majd a II. Világháborús emlékművet is megnéztük s a díszítését, faragásait elemeztük.

A Történelmi Emlékút, stációinak faragástechnikáját és jelrendszerét, valamint a Székelykapuk üzenetét beszéltük meg a gyerekekkel.

Köszönjük a szarvasi Városi Könyvtár dolgozóinak a tőlük kapott sok segítséget!

(írta: Sonkoly János és Sonkolyné Jakus Jolán)

Közzétéve: