Gazda József, az élő történelem
A 20. század legnagyobb részét vagy átélte vagy papírra vetette Gazda József. Az erdélyi szociográfus, író 1970-ben vásárolta meg első magnóját, amellyel idős emberek visszaemlékezéseiből hangfelvételeket készített. A sok évtizeden át végzett gyűjtésből és az általa rögzített közel 3000 interjúból számos szociográfiai könyve született, amellyel új műfajt teremtett. A 82 éves kovásznai származású szerző szeptember 20-án egy többállomásos körútra indult, amelynek egyik megállóját pénteken a szarvasi Városi Könyvtár jelentette.
Az író-olvasó találkozó Szarvas Város Baráti Körének szervezésében valósult meg. A megjelenteket Lipcseiné Czifra Magdolna, a Kulturális Bizottság elnöke köszöntötte. Kiemelte, Gazda József olyan ember, aki rávilágít a 20. század sötét árnyaira, és megszólaltja a túlélőket. Mindegyik története emberi sorsokat ismertet meg az olvasóval, és gazdagítja azt a népi nyelv lassan feledésbe merülő szókincsével.
Jelen sorok írójának jutott az a megtiszteltetés, hogy a délután főszereplőjét az életútjáról, munkásságáról kérdezhesse. Gazda József a beszélgetés elején elárulta, meglehetősen korán rádöbbent, hogy a fennálló rendszer a múltat végképp el akarja söpörni. Úgy érezte, a huszonnegyedik órában jár annak átörökítésére, hiszen akkoriban még éltek azok a túlélők, akik hitelesen, kegyetlen őszinteséggel meséltek a velük történt sorstragédiákról.
– Az első ilyen beszélgetéses anyagot az Erdélyi korunknak küldtem el. Mondtam nekik, hogy tíz nap múlva utam lesz Kolozsvár felé, addig nézzék meg, hogy vállalják-e. Ez idő alatt szerkesztőség minden tagja elolvasta, és az volt az első kérdésük, hogy honnan találtam hét ilyen csodálatosan beszélő embert. A válaszom, egyben az igazság szó szerint ez volt: a szembe szomszédom, a srégen szembe, a baloldali szomszédon és a három házzal fennebb lakó. Tehát azok az emberek, akiket még nem rontott meg a fogalmi gondolkodásra tanító iskola, csodálatosan beszéltek, szavaik pedig magukban hordozták a táj jellegzetességeit és a nyelv zseniális szépségeit – emlékezett vissza első írása fogadtatására.
Gazda József máig több mint harminc kötetet jegyez. Az utóbbi években írásaiban ugyan elszakadt az oral history (elbeszélt történelem – szerk.) műfajától, a 20. század történelmétől azonban továbbra sem. Regényeiben túlnyomórészt a magyarság múltjának fejezetei elevenednek meg, a Vezényelt történelem című sorsregénye pedig végigvezeti az olvasót a múlt század eseményein.
A gazdag írói pálya mellett Gazda Józsefet igazi polihisztorként tartják számon. Munkássága mellett ugyanis negyven évig tanított, emellett dolgozott művelődésszervezőként, valamint nevéhez fűződik egy képtár és egy diákszínpad megalapítása is. A négy gyermek édesapa ennek ellenére „korszerűtlen embernek” tartja magát, hiszen sohasem tanult meg vezetni. Ha csak tehette, kerékpárral közlekedett, s az értékek mentén is ragaszkodott a hagyományokhoz.
Útravalóul egész életére magával vitte édesanyja tanítását, aki arra kérte, mindig az igazat, csakis az igazat mondja. A szavát a mai napig tartja, könyvei pedig megőrzik az utókornak az örökérvényű emberi igazságokat. (Forrás:Babák Z.: Gazda József, az élő történelem, In. www.newjsag.hu, 208.09.27.)
