Nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy ezt a címet már emberek milliói hallották. És teljesen jogos a könyv ismertsége, Jane Austen írói tehetsége tagadhatatlan. A Jane Austen által írt Büszkeség és Balítélet 1813-ban jelent meg, de később rengeteg film és kisebb sorozat dolgozta fel a könyvet.
A történet a 18. században, Angliában játszódik. Már a kezdetben megismerkedhetünk főhősnőnk családjával. Lizzy 4 testvérével és szüleivel él együtt Longbournban. Az anyuka célja köré van építve a történet, ami nem más, minthogy a leányait meg akarja házasítani, és szeretné, ha férjeik, minél vagyonosabbak, magasabb rangúak lennének. A könyv eleje arról szól, ahogy Elizabeth családja és Mr.Bingley társasági köre próbálja megismerni egymást, és ez a két különböző társadalmi rangú társaság próbál közeledni egymáshoz. (Inkább csak az egyik oldalról látszik ez az akarat, de később ez megváltozik.) A továbbiakban főként, a Bennet család négy lánytestvéréről szól a történet, ahogy mindegyik a maga módján megéli a szerelmet, a csalódást, a balítélet következményeit a sok-sok tánc mellett. Emellett, ahogy már említettem egy másik társasági kör is sokszor olvasható a könyvben. Mr. Bingley, két testvére és az egyiknek a férje, Mr. Bingley barátja, Darcy és annak a testvére is ebben a társaságban van.
A könyv címe nagyon sokatmondó. A két főszereplő, név szerint Mr. Darcy a büszkeséget, míg Elizabeth a balítéletet testesíti meg a kezdetekben. Bár, ha jobban belegondolunk, akkor a büszkeség ugyanúgy ráillik a másik félre is, mint a balítélet Darcyra is.
Ami már a történet legelején is nagyon feltűnő, az az, hogy a karakterek, akik esetleg rokoni vagy baráti kapcsolatban közel állnak egymáshoz, azok tulajdonságai nagyon ellentétesek. Ide sorolhatjuk az apukát és az anyukát, Mr. Darcyt és a barátját, Bingleyt, de a két legidősebb nővérnek is sokszor eltérő a gondolkodásmódja. Ebből következnek a borzasztóan érdekes párbeszédek is. Nagyon szeretem azt a könyvben, hogy bár Elizabeth elég makacs és kevés dolgot vesz komolyan, de mindig föltűnik annyi jótulajdonsága, hogy szerethető lesz az olvasó számára. Mint például, hogy eszes és nagyon magabiztos és egy szerető testvér is. Ez nagyon fontos nekem a könyveknél, hogy a karakterek szimpatikusak legyenek és Lizzy könnyen belopta magát a szívembe. Jane Austen tökéletesen írja meg a karaktereit, mert nagyon érdekesek, különböző jellemmel bírnak és szerethetőek egyben. Ami még ezeken kívül fontos, és megtalálható Jane Austen regényében az az, hogy a főbb szereplők komoly jellemfejlődésen mennek keresztül. A két főhősünkön látszódik a legjelentősebben ez, így ez segíti a történet folyamatos építkezését is. Ha már a könyv elején minden szereplő tökéletes lenne, akkor a könyv nagyon sokat veszítene az érdekességéből. A történet egészen sokszereplős, de talán még nem túl sok, és még megjegyezhető az olvasónak is, bár én néha már azt éreztem, hogy kevesebb szereplő elég lett volna, ahhoz, hogy ne kavarodjak bele a szálakba. A cselekményben, mint ahogy említettem a házasodás igen nagy szerepet játszik. A főcselekményben Lizzy családjáról és Mr. Bingley társasági köréről hallhatunk. Ezért érzem néha soknak, az összes többi szereplőt.
A történet folyamán az írónő bemutatást nyújt a 18. századi bálokra, románcokra és egyéb, a kor jellegzetes romantikus motívumaira Ezeket már az első oldalakon felfedezhetjük, de az egész könyvben ott rejtőznek azok szimbólumok, amik igazolják ezt a kort. Először is a ruhák, amiket olykor-olykor jellemez az írónő, aztán a tömérdek mennyiségű bál, amit rendeznek. A nők szabadidejükben nagyrészt hímeznek, és nagyrészüknek legfőbb célja, hogy minél előbb megházasodjon. (Lehetőleg egy vagyonos a családba.) Tömegközlekedésről szó sincsen, helyette hintókat, lovakat használnak, de van, hogy mérföldeket gyalogolnak.
A Jane Austen könyvekről köztudott, hogy a romantika nagy szerepet játszik a könyvekben és emiatt boldog befejezést is várhatunk. Mégis, attól függetlenül, hogy pár száz oldal után megjósolhatjuk a könyv pontos befejezését, nagyon nehéz letenni ezt a könyvet. Hogy miért? Egyszerűen az írónő könyveiben a részletek a nagyon értékesek. Mindehhez hozzájön az is, hogy a 18. századi szellemes párbeszédeket, ironikus megszólalásokat olvashatunk a könyvben. Én Szenczi Miklós fordítását foghattam a kezemben, és nagy szerencsére a fordítás egészen tükrözi az írónő stílusát. Mert milyen a stílusa? Sokszor ad ironikus megszólalásokat a műveltebb karaktereinek. Ez az ironikus humor kihagyhatatlan, amikor Jane Austen könyveiről beszélünk. Mint például, Mr. Bennett, az apuka egyik sora: „Nagyon is tisztelem az idegeit. Hiszen régi ismerőseim: legalább húsz év óta állandóan rájuk hivatkozik.” Amellett, hogy az irónia miatt nagyon szórakoztató olvasni ezt a könyvet, olykor, megjelennek a mélyebb értelmű, elgondolkodtatóbb mondatok is benne: „Mindenkinek vérében van az oktatás, pedig csak arra taníthatjuk az embereket, amit nem érdemes tudni.” Az író irónikosságát már említettem, de nem utolsó sorban a könyveiben a hősnők általában intelligensek és sokszor kimagaslódnak természetükkel, szépségükkel, műveltségükkel a többi szereplő közül. Jane Austen (mint könyvei nagyrészét) a Büszkeség és balítéletet egyesszám harmadik személyben írta meg, mint egy narrátor. Ez számomra egy kicsit szokatlan volt, mert a mai könyvekben már gyakoribb, hogy egy szereplő szemszögéből látjuk az eseményeket. Ez csak annyiban zavarhat bárkit is, hogy így kevésbe közvetlen az írásmód és habár betekintést kapunk elég sok szereplő érzéseibe, én Elizabeth érzelmeire többször is kíváncsi lettem volna, akár annyira, hogy az ő szemszögéből lássak mindent.
Ezek mellett Jane-ről tudni érdemes, hogy ő volt kora egyik kezdeményező írója, méghozzá abban, hogy a romantika műfaján belül is elkezdett használni realista elemeket és a könyvei így nem annyira túlzóak. Ennek több oka is lehet. Egyes források szerint Jane Austen már gyerekkorában részt vehetett felolvasásokon és olvashatta a legújabb, kortárs, megjelent regényeket. Ezek között volt olyan, ami a házasságtöréssel vagy a hozományvadászattal volt kapcsolatban. Ha ezek az állítások igazak, akkor az is lehet, hogy az írónőt megsegítette könyvei megírásában, az, hogy már gyerekkorában olvashatott ilyen nem túl általános témákról, mint például a házasságtörés. Később, mikor nagyjából 25 éves lehetett egy házassági ajánlatot kapott egy olyan férfitól, kinek lassú észjárása volt és a könyveket se nagyon szerette, de Jane Austen igent mondott. Nagy vágya volt az írónőnek, hogy függetlenedni tudjon a szüleitől. Ami egészen meglepő, hogy a következő nap viszont visszavonta ígéretét. Jane Austen ezen tettéről a főhősnői jutnak eszembe, akik mind függetlenek akartak lenni, de vágytak az igaz szerelemre is. Ami tényleg csodálatra méltó az az, hogy Jane Austennak a 19. század legelején is volt annyi bátorsága, hogy visszautasítsa kérőjét és azt tegye, amit ő jónak lát, pedig akkor még ez korán sem volt annyira elfogadott, mint manapság.
A Büszkeség és balítélet 1813-ban jelent meg, és bár csak a 20. század második felében fordították le először magyar nyelvre igen meglepő, hogy napjainkban is lehet értelmezni a nyelvezetét. Az eredeti, angol nyelven kapható példány is erről tanúskodik, és a fordítások is próbálták visszaadni azt a nyelvezetet, amit Jane Austen leírt. Én úgy gondolom, hogy ez is lehet egy ok, amiért ilyen nagy tömegeket elért és máig is elér ez a könyv: az embereknek nem kell kínlódni az olvasással, mert annyira sok ma már nem használt szó, szerkezet lenne benne. Ehelyett az egész könyvön keresztül élvezhetjük Jane Austen csodálatos írásmódját, nyelvezetét.
A történetnek nagyon sok tanulsága is van: a fő tanulság, ami a legjobban érezhető az a balítélettel van kapcsolatba. Az emberek külsőről, vagyonról, pár cselekedetről azonnal megítélnek esetleg elítélnek másokat, és ahogy ezt a könyvből is láthattuk nagyon nehezen változtatnak azon. A balítéletet, ahogy bemutatja Jane A. nagyon valósághű. Ugyebár balítéletekkel napjainkban is találkozhatunk, tehát ez egy ma is létező probléma, és ahogy ezt Jane Austen leírja a maga humorával, sokkal több korosztály tud belőle tanulni. Itt gondolok már talán az általános iskolásoktól kezdődően bárkire. Ezen kívül nem egyszer szó esik az érdekházasságról, megfelelési vágyról és a vagyoni helyzet miatti megkülönböztetésről is.
Összehasonlítva Jane többi regényével, a Büszkeség és Balítélet számomra a legkiemelkedőbb. A híresebb könyvei közé tartozik még az Emma és az Értelem és érzelem is, de nekem olykor túl giccsesek, túlzóak a Büszkeség és Balítélethez képest. Félreértések elkerülése végett, nagyon szeretem a többi könyvét is, csak a Büszkeség és balítélet számomra realisztikusabb és a szereplők is kedvelhetőbbek. Nem mellesleg az Értelem és Érzelem jelent meg előszőr, 1811-ban de az olvasók még 4 éven keresztül nem tudták, hogy ki írta a könyvet, mert a kiadó nem tüntette fel Jane Austen nevét. Az olvasók imádták a regényt és erre felbuzdulva írta meg Jane a Büszkeség és balítéletet, amiben az (írónő véleménye szerint is) egyik legelragadóbb, legszerethetőbb karakter lett a főszereplő: Elizabeth Bennet.
Végül, de nem utolsó sorban egy pár mondatban szeretném összefoglalni az eddig leírtakat. Amit nagyon szerettem a könyvben az az írónő stílusa, főként az irónia, ami végigkísér minket a könyvön. Szerettem az erős, független női főszereplőt, és a látható jellemfejlődését. Szerettem, hogy a karakterek nagyon eltérőek egymástól. Szerettem, hogy volt benne tanulság, de nagyon szórakoztató volt. Ami kevésbé tetszett a könyvben, az a túl sok szereplő és hogy többször szeretném tudni Lizzy gondolatait. Jane Austenról is volt szó, a könyveiben megjelenő írásmódjáról és egy kicsit a múltjáról is. Bár, szerintem eléggé kiérezhető az egész ajánlóból, de ki kell hangsúlyoznom, hogy nekem ez a könyv a legeslegkedvencebb könyvem, amit valaha is olvastam. 12 éves koromban találtam rá erre a könyvre és azonnal szerelembe estem vele, ezért bátran ajánlom mindenkinek, akár már fiatalabbaknak is, aki szereti a romantikát, de nem riad vissza a komolyabb témáktól sem, hogy olvassa el a Büszkeség és Balítéletet.
