Párkapcsolati jótanácsok

December 18- án, a 2018- as év legnépszerűbb könyvtári előadássorozatának idén megrendezett utolsó összejövetelére hívta szeretettel Frankó Tünde kineziológus az arra kíváncsi érdeklődőket. Sokakat érdekelt a már előre beharangozott téma:

Mit akar a férfi? Mit szeretne a nő?

Szinte megválaszolhatatlan kérdések ezek. Frankó Tünde mégis próbát tett az ilyen és hasonló párkapcsolati problémáktól terhes helyzetek feltérképezésére, megoldásaiknak lehetőségeire.

Alapvető tényként hívta fel bevezetőjében a figyelmet a már sokadjára és nem véletlenül hangoztatott gondolatra, miszerint, bár két ember szükséges hozzá, mégis: önmagunk szeretete a legfontosabb még egy kapcsolatban is ahhoz, hogy az megfelelő módon működhessen. Egészséges önismeret nélkül nem érthetjük sem magunk, sem a társunk lelki működéseit, valamint igényeit. Tipikus példaként hozta fel erre Tünde a „síró kislány” és a „dacos kisfiú” esetét. Sokunkban él még az a gyermek, aki nem kapott elég szeretetet szüleitől, és amíg nem ébredünk rá erre, és nem kompenzáljuk mi magunk tudatosan ezt a hiányt, addig folyamatos lelki komplikációknak tesszük ki magunkat kapcsolataink során. Így lesz a nő hisztis, akinek semmilyen dicséret nem elég, folyton várja a bizonyítékot a párjától, hiszen nem tudja befogadni a felé irányuló szeretetet. Valamint így lesz a férfi gyenge, aki nem kapta meg a kellő mértékű bizalmat, így folyton a társában keresi a szerető, elfogadó anyát. Tény, hogy mindenkinek vannak sebei. A nők könnyebben bevallják, a férfiak inkább csak, ha már nagy a baj. Ezért a legtöbb, amit tehetünk, hogy önmagunkon dolgozunk, hiszen be kell látnunk: egy kapcsolat mindig minimum 50%- ban rajtunk múlik.

Tünde elmondása szerint: a kapcsolat is egy bizonyos építkezési folyamatra alapul, melynek nem hiányozhatnak bizonyos alappillérei, melyeket Popper Péter meghatározása alapján az asztal négy lábához hasonlított- mind szükséges az egyensúlyhoz. Ilyen alapvető összetevő természetesen a szeretet, a közös érdeklődési kör megléte, a sikeres, közös gazdasági szövetség, és a testi kontaktus. Mindezeken túl nem lehet a kapcsolattól elvonatkoztatni a tágabb családot sem. Rendszerként kell tekintenünk rá. El kell fogadnunk többek között párunk szüleit, hisz gyermekeink mindenképpen öröklik jellemvonásaikat. El kell fogadni az előző partnereket, hiszen az ő veszteségeik árán lett párunk az, aki, sőt hálásak is lehetünk, hiszen általuk kaptuk meg őt. Tisztelnünk kell előző kapcsolatából született gyermekeit.

Tünde több hasznos tanáccsal látta el a hallgatóságot, ami mind hozzájárulhat egy kiegyensúlyozott kapcsolathoz, de azért azt sem hagyta szó nélkül, hogy azért mindannyiunknak érdemes feltenni az egyszerű kérdést: „Megéri ez nekem? „ Bár sokan hitegetik magukat, az őszinte válasz mindig eredményre vezet.

Tanácsai meglepően kézenfekvőek: legyen a párod a legjobb barátod, öleld sokat, szakítsatok időt kettesben töltött programokra, hallgasd értő figyelemmel, beszélj hozzá szemkontaktussal.

Végül két igazán érdekes tanácsát is érdemes megfogadni:

„Ha lent van a hullámvasút, akkor se szállj ki!”

„Hagyni kell erősnek lenni a férfit, legyünk néha gyenge nők!”(Írta: Kisné Szalai Edina)

Közzétéve: