Legelőször a borítója fogott meg, utána lettem csak kíváncsi a történetre. A fülszövege szerint sci-fi, a jövőben játszódik, amikor az állatvilág nagyobb része kihalt már. A tudományos fantasztikumból ennél többet nem is kell várni a könyvtől. A regény középpontjában Franny áll, aki a sarki csérek vándorlásának nyomonkövetésével reméli megtalálni a bolygó természeti katasztrófától való megmenekülésének útját és saját fájdalmának, lelki sebeinek gyógyulását. Olyan tragédiák vezették erre az utolsó útra, amik szinte párhuzamba állíthatóak a madarak túlélésért vívott küzdelmeivel.
Fejezetről fejezetre tárulnak fel a múlt szétesett darabkái és rajzolódnak ki a nő traumái. Mégis, a sok egyéni és kollektív fájdalom dacára valahogy minden részben ott a remény is, a jövővel, a továbblépéssel kapcsolatban. Még, ha a pusztulással, a hideggel, a sivársággal és emberi kapzsisággal szembesül is folyamatosan. Van továbblépési lehetőség a legnagyobb drámák után is. Megkapóak a leírások, az emberi kapcsolódások, a szerelem, a barátság, az elfogadás ereje, Gröndlandtól az Antarktiszig, egy halászhajón.