Humor és Humánum
Közönségtalálkozónak adott otthont 208.05.10.-én a Szarvasi Könyvtár, ahol Harencsár László- tűzoltóból lett meseíró- vendége Pusztaszeri Kornél színművész volt. A találkozó a „Humor és humánum” elnevezésű, évről évre sorra kerülő rendezvény legújabb részeként fogadta a megjelent érdeklődőket.

Az író és a művész ismeretsége a „Fehérhajú mesék” című rádiójáték előkészületekor alakult baráti kapcsolattá, amikor Pusztaszeri Kornél igent mondott az író felkérésére: szólaltassa meg a „Kalitka” című novelláját. A közönségtalálkozó egyik bevezető részében hallhattuk is ezt a lelkünkig hatoló, elgondolkodtató novellát, mely a művész úr profi játékával, összetéveszthetetlen orgánumával kísérve, különlegesen megható előadásban részesítette a megjelent közönséget. Az író elmondása szerint: nem volt cél, mégis, a hangjáték novelláit felmondó művészek mind a Madách Színház volt vagy jelenlegi színészei közül kerültek ki- többek között: Piros Ildikó, Székhelyi József, Szerednyei Béla, stb.- amit Pusztaszeri Kornél is örömmel nyugtázott. Hangsúlyozta: ritka az ilyen felkérés, mely egyesíti az igényes irodalmat a profi, szinkron jellegű munkával.
Jóleső nosztalgiával mesélt a nevéhez leginkább köthető: „Pumukli” című mesesorozat szinkron munkálatairól is, ahol kiteljesedő játékkal alkothatott nagy nevű kollégákkal- például Szabó Gyulával-, szemben a napjainkra jellemző, felgyorsult, gépiesített szinkronnal, mint feladatmegoldással, ami már nem igazán képviseli a művészeti ág megnevezést.
A találkozó végül lendületes párbeszéddé alakult a művész úr és a közönség közt. Spontán és közvetlen módon válaszolt a színházi élettel kapcsolatos, valamint magánéleti vonatkozású kérdésekre, melyekből a résztvevők rájöhettek: a humor és humánum jelen van mindannyiunk életében: legyen az „Pumukli” a kis kobold avagy Pusztaszeri Kornél színművész. (Írta: Kisné Szalai Edina)