Linn Strømsborg Soha, soha, soha című regényének főszereplője soha nem vágyott gyerekre. Nyolc éven át élt együtt Philippel, akivel egyetértettek abban, hogy nem lesz gyerekük – egészen mostanáig. Mert Philip talán mégis szeretne apa lenni. És miközben a főszereplő két legjobb barátja az első gyerekét várja, az anyja állandóan unokáért nyaggatja, a hétköznapok pedig tele vannak kisgyerekes szülőkkel, születésekkel és mások időzavarával, ő éli az életét, és kiáll a döntése mellett: nem akar gyereket.
A Soha, soha, soha arról szól, miért vállalunk, és miért nem vállalunk gyeket. Annak a története, hogy dönthetünk másképp, mint amit elvárnak tőlünk, miközben mi magunk is csak átlagos, egyszerű életet szeretnénk élni.