"Népi kismesterségek" című gyermektáborunk

Hétfőn indult 15 gyerkőc részvételével „Népi kismesterségek” című gyermektáborunk. 🙋‍♀️🙋🚴‍♀️🚴 Az első nap délelőttjén a Sárarany Szalmaportára látogattunk el. A házigazdák finom kemencében sült kakaós csigával vártak minket, megismerkedtünk a szalmafonás technikájával és csodálatos szalmából és gyöngyből készült díszeket és tárgyakat nézhettünk meg, és a gyógynövényes kertben is hasznos ismeretekre tettünk szert.
Délután scrapbookot készítettek a gyerekek, ebbe kerülnek bele a tábori emlékek.
1. nap képei itt tekinthetőek meg. 
 
 Gyermektáborunk második napján délelőtt a Szlovák Tájházba látogattunk el, ahol a tárlatvezetés mellet megismerhettük és kipróbálhattuk a szövést a Tájház gyönyörű, régi szövőszékén. Ezt követően a Szlovák Általános Iskola szomszédban található Gyakorlókertjébe mentünk át, ahol igazán nehéz feladat várt ránk, le kellett szedni a málnát és meg is kellett ennünk.
Délután bekerültek a hétfői emlékek a tábori naplókba, majd Erdélyi Tibor kollégánkkal origamizhattunk.
2. nap képei itt tekinthetőek meg. 
 
Szerdán délelőtt ismét biciklire szálltunk 🚴🚴‍♀ és kilátogattunk a Kézműves Tanyára Pljesovszky Ildikóhoz. A tanyaház és a gazdaság megtekintése után a tapasztás előkészületeibe, a „sárdagasztásba” kóstolhattak bele a gyerekek. Ildikó egy kis kézműveskedéssel is készült nekünk, kendőt díszíthettünk szebbnél szebb nyomódúcokkal. És persze a finom kenyérlángos sem maradhatott el, amit percek alatt sikerült eltüntetni.
Délután Gyulai Marika a Múzeum munkatársa jött el hozzánk, hogy a Szlovák Tájházban megismert szövés egy egyszerűbb módjával karkötőt készítsenek a táborlakók.
 
Csütörtökön hosszú napunk volt. 😀 Délelőtt ellátogattunk a Tessedik Sámuel Múzeumba, ahol Balogh Tünde és Horváth Mariann várt minket. Tünde tárlatvezetésen bemutatta a „Tarkázás művészete” kiállításukat, majd ezt követően Mariannal kézműveskedhettünk a kékfestés jegyében. Gyönyörű terítők, pólók, nyakláncok és kulcstartók készültek.
A munka után megnéztük a múzeum interaktív kiállításait, mely nagyon nagy élmény volt a gyerekek számára.
Ebéd után ismét munka várt ránk, ugyanis Baginé Tóth Erika segítségével kipróbáltuk, hogyan is kell száraztésztát készíteni. A nagy meleg ellenére mindenki szorgosan gyúrt és nyújtott, majd uzsonnára el is fogyasztottuk a finom tésztás ételeket.
Ezen a napon nem mentek haza a gyerekek, bent aludtunk a Könyvtárban. Elhívtuk Dr. Dezső István amatőr csillagászt egy kis csillaglesre, és sötétedés után alkalmunk is nyílt megtekinteni az éppen látható csillagképeket. Lilla papírszínházas meséje után pedig mindenki nyugovóra tért.
 
 
Táborunk 5. napján pénteken, a Könyvtárban maradtunk. A gyerekek 4 csapatban mérhették össze tudásukat; a feladatok a héten megismert népi kismesterségekkel voltak kapcsolatosak.✍️🧩🖥📱 Mindegyik csapat kitűnően teljesített, persze számukra ez is „csak” játék volt. Ebéd után befejezte mindenki a „Tábori naplóját”, bele kerültek a kiválasztott fotók is. Ezt követően még egy „Molynyomozó”🐾🔎 játékra is volt időnk, melyet rekord idő alatt oldottak meg a csapatok. Szívből reméljük, hogy mindenki nagyon jól érezte magát! ❤
 A tábor a Szarvasi Bibliothéka Alapítvány NEAG-KP-1-2022/1-001069 pályázat támogatásával jött létre. A megvalósulást támogatta: A Miniszterelnökség, A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., és a Nemzeti Együttműködési Alap.
       

Közzétéve: