Nézz körül!
Az első nap az ismerkedés napja volt. A játékok során megismerték egymást a különböző iskolákból érkezett gyerekek. Ezen a napon Parczen Benedek erdőmérnök előadását hallgatták meg az erdőkről és gondozásukról. Szóba került a Szarvas környéki erdők, cserjések, és a városon belüli zöldterületek gondozása is.

Olvasótáborunk második napján az Arborétumba látogattunk ki, ahol végig mentünk az új Csodaösvény állomásain.

Szerdán vendégünk volt Boltizár Ottó, kutató és Kakuk Csaba a Víz-Hal-Ember Alapítvány munkatársa. Egy érdekes előadás után halat boncoltak fel a gyerekek előtt, hogy közelebbről láthassák, milyen egy ponty felépítése, és milyen belső szervei vannak.
A negyedik nap igen rendhagyó volt. Most először alhattak a táborozók a könyvtárban. Dr Dezső István és Bagi László amatőrcsillagászok előadásával kezdődött az éjszakánk, majd Liska András segítségével minden gyerek elkészítette saját napóráját. Pizza és sok-sok társasjáték várta a gyerekeket, majd lekerültek a polcról a mackók, előkerültek a kispárnák, és Harencsárné Liska Mária esti meséje kíséretében mindenki nyugovóra tért a könyvtár olvasótermében.

Másnap vetélkedővel zárult nyári olvasótáborunk, ahol sok-sok játékos feladat megoldása közben emlékeztünk vissza a hétközben hallott előadásokra.
Tartalmas, vidám hetet zártunk, annak reményében, hogy jövőre újra találkozunk a könyvtárban.

Táborunk megvalósulását támogatták: Szarvasi Bibliothéka Alapítvány, Szarvasi Arborétum és a Csodaösvény, Albina Pékség