Nordic Walking bemutató az Országos Könyvtári Napokon

Dr. Hanyecz Katalin köszöntő szavaival vette kezdetét 2019. október 2-án az Országos Könyvtári Napok soron következő programja. Az Arborétum szép környezete is helyet ad hetente egyszer a “botos gyaloglásnak”, és a meglévő sporteszközök mellett 10 db bot is rendelkezésre áll a látogatók számára.

Mi is tulajdonképpen a Nordic Walking? Erre a kérdésre Szirony Pál adta meg a választ, aki elmondta, hogy a fogalom északi sétát jelen és a  történetét is ismertette a hallgatósággal, mely szerint Gustav Vasa, svéd király 1521-ben Norvégiába menekülve síbotokkal tette meg a Sälen és Mora közötti 90 km-es távot. Erre emlékezvén rendezték meg 1922-ben az első Vasa-futást, amely azóta is töretlen népszerűségnek örvend.

A történelmi érdekesség után a bot kiválasztásának, beállításának szempontjait ismertette, majd Fazekas Erzsébet segítségével a bot helyes használatát is bemutatták, illetve az érdeklődök ki is próbálhatták és gyakorolhatták a helyes mozgást a botokkal.

Szarvason két csoporthoz is lehet csatlakozni a Nordic Walking iránt érdeklődöknek. Október 7-én és 14-én 17:00 órától a szarvasi Arborétumban lehet egy gyaloglást tenni, hétfőn és szerdán 18 órától pedig a Kacsa-tónál várják az érdeklődőket. (írta Szloszjár Edit)

Közzétéve: