Könyvtárunkban az idei évben is Versmaratonnal készültünk a költészet napjára, melyet 1964 óta április 11-én József Attila születésnapján ünnepelünk. A tavaszi szünet miatt április 13-án került sor rendezvényünkre.
Nagy öröm számunkra, hogy összesen 159-en verseltek 10 órától 18.30-ig, és egy rövid technikai szünetet kivéve nem szakadt meg a versfolyam. Közel 250 verset hallgattunk meg a nap folyamán. Köszönjük a város óvodáinak, általános és középiskoláinak, hogy a hagyományokhoz híven most is megörvendeztették a nézőközönséget verses műsoraikkal.
Köszönjük a civil szervezeteknek, intézményeknek és az egyéni résztvevőknek is, hogy elhozták kedvenc és saját verseiket! A programot 17 órától a Szekszárdról érkezett Csobogó zenekar „Mint rezgő húr…” – Csukás 90 című zenés koncertje zárta.
Megnyitó: Molnárné Pető Beáta könyvtárvezető
Dr. Bartolák Csaba alpolgármester
Kossuth utcai óvodások
GFE Gyakorló Iskola felső tagozat
Szlovák Általános Iskola
Bajusz Istvánné