Az Ízek, imák, szerelmek című könyv nagyon sokak számára ismerős lehet, akár mert olvasták a könyvet vagy a később kijött filmet látták. A 2006-ban megjelent önéletrajzi regény hihetetlenül sok héten keresztül szerepelt a The New York Times bestseller listáján. Az írónő, Elizabeth Gilbert is ennek a könyvnek köszönheti világhírét.
A könyv Elizabeth Gilbert saját tapasztalatain alapul. Ez az önéletrajzi regény bemutatást nyújt nekünk a spiritualitás világába, a megmérgezett kapcsolatokba, amiken a pénz a siker és az akarat sem tud segíteni és legfőképpen, hogy a mélypont után, hogyan találjunk újra magunkra.
A tartalma röviden összefoglalva, arról szól, ahogy Elizabeth ráeszmél, hogy a házasság, amiben már jó ideje van, káros hatással van rá és ezért elválik. Miután, nagy nehezen végleg megoldja a válással járó problémákat, próbálja újra megtalálni magát, és mindeközben próbál kilábalni a depresszióból. Végérvényesen is eldönteni, hogy az évet három csodaszép helyen fogja tölteni. Először elmegy Olaszországba, hogy kicsit szórakozzon, amit már rég nem tett és, hogy élvezhesse a mennyei olasz konyhát, miközben az olasz nyelvet próbálja elsajátítani. Ezek után Indiába megy, ahol szeretne a spiritualitásra koncentrálni, így például minél többet meditálni, közelebb kerülni Istenhez. És nem utolsó sorban, Indonéziába vezet az útja. Ezen a helyen szeretne lazítani, de nem elfelejteni mind azt, amit Indiában tanult és bár nem tartozik a céljaihoz, de annál filmbe illően ott talál rá váratlanul a szerelem.
Amit ebben a regényben nagyon szerettem az az, ahogy az írónő őszintén, olykor szókimondóan írja le a tapasztalatait. Látjuk mindennek a nehezebb és a könnyebb oldalát. Olvashatjuk mindazokat a megpróbáltatásokat, amiken Elizabeth végig ment, (de ezek a történések bármelyik emberre lehetnének igazak) szépítések nélkül. Nem mindig vagyok oda azokért a könyvekért, amik túl szépek, ahhoz, hogy igazak legyenek, de szerencsére itt, egy önéletrajzi regényhez híven megtörtént eseményekről, tapasztalatokról olvashatunk körítések nélkül, tehát az egész regény tanító és szórakoztató jellegű egyszerre.
Az előző gondolathoz kapcsolódva, volt egy rész, aminél kifejezetten tetszett az író őszintesége. Elizabeth válása előtt nem nagyon volt spirituális ember, de Indiában szeretne elmélyülni ezen a területen. Majdnem 36 fejezet van ennek a témának szentelve, mégsem tudtam lerakni egy percre se a könyvet, mert élményeiről az ő személyes nézőpontjából ír egyszerű, érthető nyelvezeten. Ha bármilyen hivatalosabb kutató vagy szóvivő tette volna ugyanezt fele ennyire se lett volna érthető számomra és fele ennyire se lett volna ennyire izgalmas. De nemcsak ebben a témában volt ez érzékelhető. Elizabeth Gilbert olyan gondolatait is le merte írni, amiket sok más író nem mert volna. Ez a közvetlenség Elizabeth részéről, sokkal élvezhetőbbé és személyesebbé teszi a könyvet.
Ha bárki ebben a könyvben nagy fordulatokat vár, vagy kiszámíthatatlan eseményeket, akkor rossz helyen keresi. (Bár nem túl meglepő, de) önéletrajzi kategóriája miatt is a cselekmény kicsit lassabb, kicsit mélyebb értelmű. Ez viszont korántsem jelenti azt, hogy vontatott vagy unalmas lenne a könyv. Az írónő zseniálisan írja le mind azt, amit átélt fizikailag, lelkileg, és ezért én úgy gondolom, hogy azoknak se lenne unalmas, akik esetleg a fordulatokkal teli könyvekhez vannak szokva.
Ahogy Elizabeth Gilbert leírta azokat a városokat, ahol éppen tartózkodott, teljesen úgy éreztem, mintha én is ott lennék. Olaszország volt ezen a téren a kedvencem. Nagyon sok szobrot, az adott nép szokásait, épületeit és valamikor azoknak a történetét is megtudhattuk, mintha csak egy városnéző túrán lennénk az adott országban.
A karakterfejlődés erre a könyvre kifejezetten igaz. Elizabeth céljai között a kezdetektől fogva ott van az önfejlődés, és ez az olvasó számára természetesen még feltűnőbb, ahogy a könyv végére oly sok rossz tulajdonságán tud javítani, köztük például a hirtelen természetén is, amit a meditációval is tudott mérsékelni. Számomra már teljesen olyan volt, mint hogyha a könyv végén egy másik ember lenne a főszerepben. Igazából ez az óriási fejlődés is azt igazolja, hogy Elizabeth Gilbert elérte saját célját is.
Véleményem szerint, az „Ízek, imák szerelmek” annak is köszönheti a sikerét, hogy az írónő nem úgy írta meg ezt a könyvet, hogy biztosan közönségkedvenc legyen, hogy ne legyen megosztó, vagy, hogy könnyen olvasható legyen. Elizabeth Gilbert úgy írta meg, ahogy a dolgok megtörténtek, ahogy ő érzett azokban a pillanatokban, és természetesen úgy, hogy magának és másoknak is tudjon segíteni vele. És bár nem erre fókuszált mégis az egész világon ismertté vált ez a könyv.
A könyv kétharmadánál, amikor Indiában járt, olyan motivációt éreztem, mint még kevésszer, hogy azokat a dolgokat megtapasztalhassam, amiket az írónő is. Én is ott akartam lenni, meditálni, megtalálni magamat, segíteni másoknak is. A könyv-e részére bármikor visszagondolok, még máig nagy hatással van rám. Ez több dolog miatt is lehet. Egyrészt, mert mi olvasók sokkal gyorsabban láthatjuk a folyamatot, ami Elizabethnek hónapokba telt. Elizabeth Gilbertnek nem volt túl sok tapasztalata a meditálásban, és mégis, az utolsó napokban már el tudta érni azt az állapotot meditálás közben, amiért annyian epekednek, és amiről mindenki csak azt mondja, hogy ez leírhatatlan és ezt meg kell élni. Másrészt, nem szabad elfelejtenünk, hogy a könyv-e része is azért jó, mert az írónő úgy tudta átadni a tapasztalatait és úgy tudta leírni, hogy ennyire erős érzelmeket váltson ki az olvasókból. Amit leír, végig magvas gondolatok jellemzik, de mégis egy olyan stílusban adja át, hogy emészthető legyen a nagyközönségnek is, akik nem jártasak ebben a témában. „Azok a gondolatok, melyek eleget tesznek a feltételeimnek, szíves fogadtatásra találnak az elmémben – ám azokat, melyek megszegik a szabályokat, azon nyomban visszafordítom. Ez a küldetésem, és ez örök időkre szól.”
Sokszor, amikor ilyen jó egy könyv, akkor a film messze nem éri utol az eredeti példányt. Ezen téren is kellemesen csalódtam, mert Julia Roberts főszereplésével egyáltalán nem lőttek mellé a filmmel sem. Sőt. A film szerintem kihozta ebből a történetből a maximumot, de egy film sose lesz annyira személyes és közvetlen, mint egy önéletrajzi könyv. A filmnek (mint mindig) rövidebb idő alatt kell feldolgoznia az adott témát, emiatt voltak olyan részek, amiket egyszerűen ki kellett hagyniuk. Ez alapvetően nem baj, de itt nem adja teljesen ugyanazt az élményt, mint a könyv, ezért én először javaslom a könyv olvasását és csak utána megnézni a film adaptációt.
A könyv érdekességéhez nem kis részben az is hozzájárult, hogy az összes szereplő nagyon érdekes volt. Igaz, hogy elvileg ezek nem kitalált karakterek, hanem télleg megismert emberek, de mégis egytől egyig valamilyen módon különböztek a másiktól. Ezt azért emelem ki, mert ez szerintem nem csak Elizabeth barátainak az érdeme, hanem Elizabeth Gilberté is, mint írónő. Mint tudjuk, az emberek nagyon sok tulajdonsága nem túl eltérő az átlagtól, de az írónő nem ezekre koncentrál. Inkább a sajátosságaikat tudhatjuk meg. Néha betekintést kapunk a múltjukba, érdekes szokásaikba. Egy kicsit végig azt éreztem, hogy Elizabeth barátai csoportosítva vannak, méghozzá a nemzetiségük szerint. Emiatt pedig Elizabeth Gilberttől megtudhatunk pár jellemző vonást az olaszokról, indiaiakról és így tovább…Ehhez a részhez kapcsolnám azt a jelentet is, amikor a városokhoz, ahol van lakhelyük azt a szót kapcsolják, ami szerintük a legjobban ráillik. Ezek mind-mind azt mutatják, hogy egy kicsit, egy leírást is kapunk az országokban élő nemzetekről, az ott élők tulajdonságairól, amik elképesztően mások és nagyon érdekesek.
Ez a könyv máig nagyon fontos számomra. Először 12-13 évesen olvastam, és annyira tetszett, hogy újra és újra el kellett olvasnom. (Talán azért is, hogy jobban megértsem, de kétségek nélkül azért is, mert annyira megfogott.) Emlékszem anyukám nyomán került a kezembe a könyv, mert ő is egy nagy rajongója volt, és máig is az, az Ízek, imák, szerelmeknek. Kicsit félve kezdtem el olvasni, mert nem ilyen könyvekhez voltam szokva, de nálam teljes sikert aratott. Később aztán angolul is elolvastam, a filmet is megnéztem és máig bármelyik pillanatban újra tudnám olvasni a könyvet, mert még máig ugyanúgy nagy hatással van rám.
Az ízek, imák szerelmek egy olyan könyv, ami sok embernek segített keresztül menni nehéz helyzeteken. Akár váláson, szakításon, depresszión, és ezt mind úgy csinálta, hogy „csak” megosztotta a tapasztalatait. „Az emberek azt hiszik, hogy a lelki társuk tökéletesen illik hozzájuk, és ugye mindenki erre vágyik. De az igazi lelki társ az nem más, mint egy tükör, aki megmutatja, mi az, ami téged visszatart. Ő az, aki felhívja a figyelmedet önmagadra, hogy végre megváltoztathasd az életed. Az igazi lelki társ valószínűleg a legfontosabb személy, akivel csak összehoz az élet, mert ő az, aki ledönti a saját magad emelte falakat, és életre pofoz. De hogy örökre vele maradj? Á! Az túl fájdalmas lenne. A lelki társak csak annyi időre tűnnek fel az életedben, amíg rá nem világítanak a személyiséged egy újabb árnyoldalára, aztán eltűnnek.” Ez az egyik legeslegkedvencebb idézetem tőle. Számomra ez jellemezi legjobban az egész könyv habitusát, az író stílusát. Bár, mint említettem Balin Lizzyre is rá fog találni a szerelem, de nem azért, mert lépten nyomon keresi. Ő inkább saját magára koncentrált, és arra, hogy elfogadja magát olyannak amilyen.
Őszintén bárkinek teljes szívemből tudom ajánlani Elizabeth könyvét, mert bárki tud tanulni belőle. Azért is gondolom egy észbontóan jó alkotásnak ezt a könyvet, mert mint említettem bárki elolvashatja, de mindenkinek mást jelent. Ha kicsit szűkítenem kéne a célcsoportot, azt mondanám, hogy azok, akik elmúltak 12 évesek, akiket érdekel egy egyén útja saját maga megtalálásához vagy éppen segítséget szeretne kapni ebben a témában. Ha érdekli az önfejlődés minden részlete, vagy ha szereti az utazós könyveket, akkor ezt feltétlenül el kell olvasnia.
