Könyvajánló

Bánó Attila: Emlékpergető

Bánó Attila
Athenaeum K.
2021.

E ​visszaemlékezésben – kisgyerekkoromtól a harmadik évezred első évtizedéig – több mint hatvan év emlékképeit rögzítettem. Ezekből kirajzolódik, hogy osztályidegenként számontartott, ötgyermekes családból származó fiatalként mihez tudtam kezdeni a Kádár-rendszer barátságtalan viszonyai között, és milyen vargabetűket, kerülőket kellett tennem ahhoz, hogy grafikusként kereshessem a kenyerem. A rendszerváltás után szakítottam addigi mesterségemmel, mivel a lapszerkesztés és a közéleti újságírás nyújtott számomra új lehetőségeket.
A (névmutatóval ellátott) kötet az általam átélt események kulisszatitkain kívül betekintést nyújt a jobboldali sajtó berkeiben lezajlott folyamatok sokak előtt ismeretlen részleteibe is. Többek között olyan ismert, közéleti személyekhez fűződő emlékeimről szólok, illetve adok közre részleteket a velük készített beszélgetésekből, mint Kónya Imre, Tőkés László, Lezsák Sándor, Csurka István, Orbán Viktor, Szokolay Sándor, Szörényi Levente, Makovecz Imre, Szervátiusz Tibor, Pozsgay Imre, Torgyán József. Rajtuk kívül feltűnik helyenként Pongrátz Gergely, Csengey Dénes, Chrudinák Alajos, Döbrentei Kornél, Friderikusz Sándor, Gyárfás Tamás és mások.

(forrás: moly.hu)

Közzétéve: