Janikovszky Éva emlékkiállítás

Könyvtárunkban jövőhét péntekig tekinthető meg a Janikovszky Éva emlékkiállítás. A Móra Kiadó vándorkiállítása a 100 éve született írónő életét és munkásságát mutatja be. A kiállításra ma délelőtt a Gyakorló iskola 2. osztályosai látogattak el, akik felkészülten érkeztek, hiszen pedagógusaik már olvastak tőle a gyerekeknek.📚 😊

 

A programot egy közös körbevezetéssel kezdtük, ahol megismerkedtünk Janikovszky Éva életével és a legfontosabb állomásokkal. Megnéztük a kiállított tárgyakat is: az eredeti írógépet ugyan csak távolról csodálhattuk meg, de egy hasonló, régi írógépet ki is próbálhattak a gyerekek – nagy sikere volt! ⌨️

 

Ezután papírszínházas mesével folytattuk: Bertalan és Barnabás történetét hallgatták meg a gyerekek, majd a kiállításon szereplő tacskós lépegetős bábokat is kipróbálhatták.

 

Egy rövidfilmet is vetítettünk az írónőről, riportokkal, érdekességekkel, film- és animációs részletekkel.

 

A tartalmas ismerkedés után játék következett: kirakóztunk (természetesen Janikovszky-könyvek borító képeivel), és különbségkereső feladat segítségével elmélyülhettek az illusztrátor, Réber László jellegzetes grafikáiban i.s

 

A gyerekek nagyon élvezték a programot: érdeklődőek voltak, figyelmesen hallgattak, és aktívan, örömmel kapcsolódtak be minden feladatba .

 

Természetesen senki sem ment haza üres kézzel: mindenki kapott egy Bertalan és Barnabásos színezőt, valamint egy-egy idézetet Janikovszky Éva tollából emlékbe.

 

Szeretettel várjuk a következő csoportokat is! 📖

 

További képeket ITT megtekinthetik!

 
645278903_1362938959202219_6915493532530496324_n

Közzétéve: