Wéber Anikó: Cseresznyeliget titka

Katherine Arden egy másik trilógiája, az Északi Erdő Legendája annyira tetszett, hogy belevitt engem az olvasásba.

Az Apró Tereket 3 nap alatt olvastam el. Amiért ez fontos az az, hogy én lassú olvasó vagyok.

A könyv egy Ollie nevű kislányról szól, aki nagyon szereti a könyveit, főleg az édesanyja halála után. Viszont azzal ellentétben, ahogy pár young adult fantasy könyvben használják a halált, ennek tényleg jelentősége és tragikuma van. Talán azért, mert ez nem egy rosszul megírt fantasy, hanem ifjúsági regény, talán azért, mert ez Katherine Arden. Én csak mondom.

Ollie egyik nap hazafele találkozik egy elkeseredett nővel a folyónál, akinek a kezében egy könyv volt. A mániákus kinézete megrémítette Ollie-t, de ennek ellenére is elkobozta tőle a könyvet.

Benne egy inkább nyugtalanító történetet olvas (ami az olvasónak is le van írva végig): egy férfi üzletet kötött egy különös lénnyel, hogy feltámassza a halott testvérét.

Másnap Ollie és az osztálya a Párás Völgy tanyára mentek kirándulni, ahol a könyve szereplőinek való élet beli sírjait találta.

Ezt mind még csak véletlen egybeesésnek tudta be. Visszafele azonban lerobbant a busz, a tanár is eltűnt, az édesanyjától kapott óra a csuklóján pedig felvillant: FUSS.

Ráadásul a látszólag odavalósi buszsofőr is egy baljós tanácsot adott a gyerekeknek: Induljatok el minél előbb, mert ha leszáll az éj, értetek is „eljönnek”.

Tényleg esteledett és a hideg őszi köd is leszállt, de Ollie úgy döntött, hisz a jeleknek, tehát elindult a nyirkos estébe 2 osztálytársával az oldalán.

Az egész mind nagyon izgalmasan van megírva, a szövegezés megragadja a figyelmet, a fordító remek munkát végzett. Mindenkinek ajánlom, aki valami Halloween hangulatút akar olvasni, még ha valóban ijesztőnek nem is mondanám. Bár annak ellenére, hogy ifjúsági regény, nem tagadja meg a nyers megfogalmazást, és néhány résznél azért szaladgáltak pici egértalpak a hátamon.

Még ki szeretném hangsúlyozni, amit senki mástól nem hallottam valamiért, hogy mennyire szép a történetben az a halvány szál, ahol Ollie lassan feldolgozza a gyászt az anyukája iránt. Ez a szál a történet végére bontakozik ki igazán, és én el is érzékenyülte rajta.

Katherine Arden-t alulértékeltnek tartom, hiába lett a trilógiája nagy siker, valahogy a többi könyve nem ugrott ekkorát.