Könyvajánló

Madonna prémkabátban

Sabahattin Ali
Európa K.
2018.
Egy minden normát felrúgó, lefegyverzően őszinte nő és egy zárkózott, török fiatalember szerelme az 1920-as évek szabadon pezsgő Berlinében. „Egy nap azután minden véget ért. Olyan egyszerűen és olyan durván, hogy első pillanatban fel sem fogtam a súlyát. Csak meg voltam lepve, kicsit szomorkodtam, de nem gondoltam, milyen nagy és megváltoztathatatlan hatást gyakorol az egész hátralévő életemre.” Ez a meglepően modern, romantikus török kisregény több mint 70 évvel a születése után idén váratlanul, de megérdemelten vált néhány hónap alatt világsikerré: több mint 20 nyelven most adták ki először, milliós példányszámban fogy. Törökországban is reneszánszát éli, mai „Rómeó és Júlia” történetként rajonganak érte. A finom szerkezetű mű korát messze megelőzően tekint az úgynevezett „férfias” és „nőies” jellemvonásokra, így gender-regényként is olvasható. (forrás: lira.hu)

Közzétéve: