Mielőtt megismertelek (2016.) - filmajánló

Mielőtt megismertelek (2016.) - filmajánló

2016

A film 2016-ban játszódik, és William életét mutatja be, mielőtt és miután találkozott Lou-val. William korábban sikeres üzletember volt, megvolt mindene ami szükséges ahhoz az életvitelhez amit sokan az “álom élet”-nek neveznek. Azonban egy balesetben megsérült és kerekesszékbe kényszerült. A baleset önmagában is komoly traumát jelentett volna, de a testének bénulása még jobban sokkolta őt. Ennek következtében bezárkózott és barátságtalanná vált, valamint fizikai állapotára is kihatással volt a lelkében nagy nyomot hagyó reménytelenség. A szülei sok embert kipróbáltak segítőnek, hogy támogassák őt a mindennapi tevékenységeiben. Velük ellentétben, egy kórházi ápolója is van, aki William fejlődését követi nyomon, de ő kizárólag azokban a feladatokban segít melyek szükségesek az alapvető életvitelhez (pl. mosdóba járás). A rengeteg segítő mellett, akik jellemzően reggeltől délutánig William mellett vannak, nem akad megfelelő, egészen Lou felbukkanásáig. Lou egy életvidám kreatív lány, ezt tükrözik nem mindennapi ruhadarabjai. Először úgy ahogy a többi segítőnek, William neki sem örült, ám idővel a helyzet megváltozott és William mesélt Lou-nak a múltjáról. Ennek és a közös élményeknek köszönhetően a kapcsolatuk is mélyebbé válik.

Véleményem szerint a film inkább a felnőttek számára lehet megnyerő. Egy kezdetekben szomorú történet, egy vidám karakter belépésével színes és boldog történetté alakul, váratlan meglepetésekkel “megfűszerezve”. A film motiválhat minket az új barátságok kötésére, ugyanakkor nagyszerű példája lehet annak is, hogy bármennyire is változott meg életünk, még lehetünk boldogok.

Festő-Hegedűs Bálint Antal

Közzétéve: