Versmaraton a Költészet-napján

A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünneplik. 2012 óta Szarvas is bekapcsolódott abba az országos ünnepi kezdeményezésbe, amely mentén több város kulturális intézményeiben egész napos szavalatokkal köszöntik a költők és a szép szó napját.

  1. április 11-én a Városi Könyvtárban közel 160 szarvasi mutatja be kedves költeményét.

A Versmaraton fővédnöke, Babák Mihály Polgármester Úr ünnepi megnyitója után a rendezvényt köszöntötte Csasztvan András és Szenes János. Ezt követően Brachna Irén, Molnár-Budai Barbara és Molnár János közreműködésével az ünnepi megnyitó műsort hallgathatta meg a szarvasiak irodalom- és verskedvelő közössége.

A maratoni versolvasásra egyéni jelentkezők, iskolák, óvodák, közösségek, baráti társaságok, vers- és kultúrapártolók jelentkezését vártuk Szarvasról és térségéből felolvasással, szavalattal, megzenésített verssel saját vagy neves költők tollából.

A versfolyam első részében a Fő téri Általános Iskola, a Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorló Általános Iskola és Gyakorlóóvoda, a Szlovák Általános Iskola, Óvoda és Kollégium tanulói; a Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Karának hallgatói, a Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda alsó- és felsőtagozatos tanulói, a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium tanulói, a szarvasi Média képviselői szavalatait hallhattuk.

14 órától Dr. Dósa Zsuzsa ünnepi összeállítása került sorra.

A versfolyam második részében a Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda alsótagozatos tanulói, a Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorló Általános Iskola és Gyakorlóóvoda és a Gyulai SzC Székely Mihály Szakképző Iskola és Kollégium tanulói, a Szarvasi Gazdák Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesület tagjai, a Szarvas Város Barátainak Köre tagjai és egyéni versmondók szerepeltek: Lelkes Csaba, Paluska Katalin, Ruzsányi Anna, Farkasné Lestyán Eszter, Olasz Margit, Zámbori Martin, Uhljár Anna.

A költészet napja egy nagyszerű estével ért véget a Városi Könyvtárban. Hodálik Pál alpolgármester köszöntőjét követően 17 órától ugyanis Lovász Sándor írásaiból tartottak felolvasást a Cervinus Teátrum művészei. Jónás Gabriella és Nádházy Péter tolmácsolásában a művek életre keltek, maga az író is úgy nyilatkozott, hogy számára is érdekes volt hallgatni az előadást, mely méltó zárása volt az idei Versmaratonnak.

Közzétéve: