Zárófoglalkozás az Internet Klubon

December 9-én feldíszített karácsonyfával és mézeskalácsillattal vártuk az Internet Klub tagjait az idei év zárófoglalkozására. Már hagyománnyá vált, hogy az év utolsó foglalkozásán „batyus” buli keretén belül gyűlünk össze és felelevenítjük az év eseményeit, témáit. Ez idén sem volt másként. Mivel a klubba járók létszáma folyamatosan nő (kb. 25 fő rendszeresen járó tag van), a Könyvtár nagytermét rendeztük be erre az alkalomra, ahol kényelmesebben elfértünk.

A bevezető szavak után egy hatalmas ajándékcsomaggal köszönték meg a foglalkozásvezető munkáját a tagok, majd a közös koccintás után kezdődhetett a szórakozás: beszélgetés, evés-ivás. Miután a jó hangulatot közösen megteremtettük egy kvízjátékon versenyezhettek a résztvevők a Kahoot! felület segítségével, mindenki a saját okoseszközén vagy a Könyvtár tabletjei segítségével. A kvízkérdések között voltak a decemberi ünnepi szokásokkal kapcsolatos témák, általános műveltségi kérdések illetve az Internet Klub 2019. évi témáiból is válogattam. A játékban legügyesebb Grecsnik Anikó lett, aki elvihette a Könyvtár ajándéktárgyaiból összeállított szerény csomagot. Irma diócska süteménye, Zsuzsika pozsonyi kiflije, Erzsike sós rudacskái, Marika sajtos pogácsája és a többiek által elkészített finomságok elfogyasztása után mindenki elégedetten távozott.

Jövő évben is folytatódik a program, minden hónap első és második hétfőjén van lehetőség részt venni a foglalkozáson. Az első alkalmak január 6. és 13. (írta: Szloszjár Edit)

Közzétéve: